Ozon Offshore versenyhajó


Világos volt, mert erdetileg a Triton (Mono-3) és Syncron (Mono-2) után az Ozon (Mono-1) kategóriának is következnie kellett! A 3D CAD rajz egy hosszabb együttműködés mellett és nagy gondossággal alakult ki, majd mint „coming soon” került bemutatásra.
Ezt követően a mintadarab egy kemény hab „Sika Block” ból lett kimarva. Egyéb munkaigényes projektek miatt azonban az első negatív szerszám a fejlesztési starthoz képest csak 4 évvel később készülhetett el, amit az első prototipus megépítése és a versenykörülmények közötti tesztek is követtek. Nyilvánvalóvá vált azonban hogy egy jobb eredmény eléréséhez, egy csaknem teljesen új alsó hajótest forma kialakítása szükséges. Az újonnan jött ötletek nyomán, egy merőben új konstrukció kristályosodott ki. Előállt tehát ismét egy új modell, amely saját nívóját keresi. A csúcs támadási kísérletek, avagy a kitűzött célt abszolválni majd csak ezután lehet. 





Eredmények:
· Magyar bajnok 2009.


Video (87 MByte, wmv).
Video (27 MByte, mp4).


Alkatrészek:
Ár:
Ozon kit
298 EUR
Komplett készre szerelve visszaboruló kamrával "ARTR"
331 EUR
Hajótest
115 EUR
Karbon-kevlár hajótest
148 EUR
Hajótartó
21 EUR
Kormánymű
70 EUR
Turn Fin
18 EUR
Tartalék flexibilis tengely
25 EUR
 


Technikai adatok:
.
Hossz:
580 mm
Teljes hossz:
690 mm
Szélesség:
155 mm
Súly:
kb. 1,4 Kg
Motor:
28x60 mm vagy 36x45 mm 3000 Kv brushless
Akku:
3S LiPo 5500-6300 mAh
Propeller:
36-38 mm x1,4  M4
Sebesség:
55-80 km/h
 

Print

Toys'Port · 2131 Göd · Rákóczi út 83. · Tel: 06 27 330 938 · info@toys-port.hu